A Kamarai tagok közleményei aloldalon bármelyik kamarai tag felteheti közleményét, melyben tájékoztatja építész társait arról a megbízójáról, aki nem fizette ki tartozását. A Magyar Építész Kamara a weboldalára felkerülő közleményeket nem vizsgálja, nem ellenőrzi, azok valódiságáért felelősséget nem vállal. A kamarai tagok etikai felelőssége, hogy építész társait ne tévessze meg, hogy az oldalra felkerülő közlemények igazak legyenek és valós, jogos követeléseket tartalmazzanak.
A bejelentések kizárólag a tagjaink védelme érdekében kerülnek közzétételre.A Pláne és Plánum Kft ( 4400. Nyíregyháza, Ószőlő utca 137) ezúton hozza nyilvánosságra, hogy Nyíregyházán, a Sóstói úton a Városi Stadion épületének legutóbbi megvalósult fejlesztését 2001- 2002 évben cégünk tervezte.
"Az ART VITAL Kft. (4400 Nyíregyháza, Selyem u. 21.) tájékoztatja az érintetteket, hogy a "Nyíregyháza MÁV ÁLLOMÁS és környezetének rekonstrukciója" vonatkozásában 2000 és 2001. évben kötött és végrehajtott tervezési szerződések alapján személyhez kötődő, illetve vagyoni jog tárgykörbe tartozó szerzői jogok állnak fenn az említett létesítmény vonatkozásában.
Ezúton értesítem a Tisztelt Kollégákat, hogy a Budapest II. kerület Csévi út 7b HRSZ 11618/9 telekre irodánk elszámolatlan, kifizetetlen tervezéssel rendelkezik.
Nyilatkozat
A PRO VIA ‘91 Mérnöki Kft. (1034 Budapest, Szomolnok u. 14. fsz. 1., cégjegyzékszám: 01-09-164058) alulírott ügyvezetője, Egyházi Ferenc Tibor kijelentem, hogy az ügyvezetésemmel működő Kft., mint a Nyugat-Dunántúli Régió Integrált Településfejlesztési Stratégia tervezési munkáira pályázó konzorciumot vezető társasága, a projekt teljesítése során megsértettük DR. CSIMA PÉTER okleveles táj- és kertépítészmérnök, településrendezési zöldfelület és tájrendezési vezető tervező személyiségi jogait.
Tisztelt Építész Kollégák,
Tájékoztatjuk kamarai tagtársainkat, hogy a Bp. VIII. Puskin u.6. (hrsz.: 36549) szám alatti műemlék épület helyreállítása, bővítése, új épületrész építése engedélyezési terveinek elkészítésére vonatkozó, a G&B Investment Ingatlanhasznosító Építészeti és Mérnökiroda Kft. tervező közötti tervezési szerződés lezárása, elszámolása – a felek közötti vitára tekintettel – nem történt meg.
Tisztelt Kollégák !
Titscher Lajos a New Home Trade kft nevében lakópark tervezésére kért fel az Alsóörs, Hrsz.: 1/5 számú ingatlanra. A rendezési terv módosítása folyamatban van a területre, így a tervezés összetettebb egy átlagos, szabályozott területnél.
Győr, Jávor Pál u. 9863/11 és 9863/12 hrsz. többrendeltetésű épületek
Ezúton szeretném kérni a Tisztelt Kollégákat, hogy a 9025 Győr, Jávor Pál utcai egymás mellett található 9863/11 és 9863/12. hrsz-ú ingatlanokon megvalósítandó 2 db többrendeltetésű épület kiviteli terveinek elkészítését ne vállalják el, mert Irodánk (A1 Terv Tervező és Szolgáltató Kft.) a kiviteli tervek más tervező általi elkészítéséhez nem járult hozzá. Ezért kérem a Tisztelt Kollégákat, hogy (összhangban a Kamara Etikai Szabályzatával) kiviteli terveket az épületekre ne készítsenek, illetve amennyiben ez ügyben már megkeresték Önöket, kérem lépjenek kapcsolatba irodánkkal.
HARKÁNY VÁROSKÖZPONT - LEZÁRATLAN TERVEZÉSI MUNKA!
A 2013/2. számú kamarai közlemény kiegészítése.
Tisztelt Tervező Kollégák!
A Harkány, Kossuth L. u. 6. szám alatt található Hrsz.: 582 ingatlanra tervezett városközpont I. ütemére (26 lakás +10 üzlet) építési engedélyezési tervet, majd generál kiviteli tervdokumentációt készített cégünk. A projekt további II. és III. ütemeire (társasház és panzió) szintén előkészítő tervezési munkát végeztünk.
Tisztelt Kollégák!
Keresem a Budapest, XX.kerület, Pacsirta u.157.sz.(Hrsz.: 180519/32), eredetileg Vécsey utcai lakótelep S16 jelű épület eredeti tervezőjét ill. a tervező vállalat esetleges jogutódját, vagy a szerzői jog birtokosát a homlokzatot érintő felújítás kapcsán, a tervezői hozzájárulás megkéréséhez.
A tervező megnevezése: Budapesti Városépítési tervező Vállalat (BVTV, igazgató:Győri L., főmérnök:Rudnai Gy.).
Építész tervező: Halmágyi K.
A fellelt tervek 1971-ben készültek.